|
Szavazások
Iskola
Képeslapküldés
|
| Forrás
A cikkek forrása a www.delmagyar.hu Időrendben alulról felfelé! Archív adatok! |
| Tintahalat is boncolt Dél-Koreában Börcsök Bence
Munkatársunktól
2008.12.24. 16:00
Ruzsa - Ezüstérmet szerzett a dél-koreai természettudományi olimpián a szegedi Radnóti Miklós gimnázium diákja, Börcsök Bence. Édesanyja, Ruzsa polgármestere is büszke rá.
– Gyakorlati feladatunk az volt, hogy felboncoljunk egy tintahalat, és keressük meg bizonyos szerveit. Három szívéből csak kettőt találtunk meg – meséli Börcsök Bence, a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium diákja, aki tagja lehetett a Dél-Koreában megrendezett nemzetközi junior természettudományi olimpián a története legjobb szereplését produkáló magyar csapatnak: egy arany-, négy ezüst- és egy bronzérmet szerzett a hatfős különítmény.
A 10. M-es, 15 éves fiú a világ 42 országából érkezett 270 diákkal mérte össze tudását. Közel két hétig voltak Dél-Koreában. Először tesztet kellett kitölteniük, voltak számolásos feladatok – például a növények virágzásáról –, és a már említett gyakorlati próbatétel. A legjobb 27 versenyző kapott aranyat, a következő 27 pedig ezüstöt. Hosszú út vezetett Dél-Koreába, s itt elsősorban nem a 11 órás repülésre kell gondolni.

Börcsök Bence Dél-Koreában. Az ezüstéremnél kötött ki.
Fotó: DM/DV
– A hazai szervező, Villányi Attila szólt a tavalyi országos tanulmányi versenyek döntőseinek, hogy van egy ilyen verseny, jelentkezhetünk. Nyáron néhány napos szakkörök voltak – Szegeden Bán Sándor tanár úr biológiázott velem –, majd két válogató után maradtunk hatan – mesél a kiválasztási folyamatról Bence, akinek érdeklődése már gyerekkorában a természettudományok felé fordult – ezen könyvek fölött „nem kellett sokat ülni". Matematika szakos osztályba jár – hetedikben már a kilencedikeseknek szánt mechanikafeladatokat vették.
Bence nem áll rosszul a humán tantárgyakkal sem: jó jegyei vannak történelemből, magyarból is, szeret olvasni, és kedveli a művészeteket. Zongorázik, társastáncol, színészkedik szabadidejében. Amiből azért nincsen sok: általában napi 2 óra a biológiáé, kémiáé és fizikáé.
Szöuli ebéd
Az emberek nem 150 centisek, mint képzeltük, mogorvának tűntek, állandóan rohantak a gyönyörű, díszes háztetők, agyondíszített falak között – mesél szöuli élményeiről Bence, akinek kiemelkedő biológiatudása ellenére a tradicionális koreai ebéd elemzése feladta a leckét: „húszcentis asztaloknál ültünk, törökülésben. Furcsa ízű, darálthússzerű ételt kaptunk, hínárszerű, fekete zöldségekkel".

Börcsök Bence sikerére édesanyja, Sánta Gizella és húga, Barbi is felnéz.
Fotó: R. Tóth Gábor
Vegyészmérnök lesz?
Bence eddig építészmérnök akart lenni, de most egy kicsit elbizonytalanodott: még nem tudja, hol tanul tovább. Édesanyja, Sánta Gizella, Ruzsa polgármestere kutatói, vegyészmérnöki pályára kapacitálná. – Nagyon büszke vagyok rá. Sokat nélkülözzük itthonról, mindent megteszünk érte, ami tőlünk telik. A tanulásban már nem tudunk segíteni: a biztos hazatérés lehetőségét biztosítjuk neki – mondja. |
| Az olasz OKTV első és második helyezettje is radnótis
R. Tóth Gábor
2008.07.06. 09:01
Szeged - Taroltak az olasz OKTV-n a szegedi Radnóti-gimnázium diákjai: Szeles Annamária első, Falusi Mária pedig második lett. Nem készülnek azonban Itáliába: villamosmérnöknek, illetve orvosnak tanulnak tovább.
A pizza al pomodoro íze, Alessandro Del Piero szabadrúgásgóljai, Adriano Celentano hangja – bármelyikbe beleszerelmesedhet az ember, s rajtuk keresztül eljuthat Itáliához. Két szegedi lányt azonban az olasz nyelv varázsolt el – s addig tanultak, amíg nem váltak Magyarország két legjobb olaszosává: az idei országos középiskolai tanulmányi versenyen első és második helyezést értek el.
– Véletlen volt, hogy elkezdtem tanulni olaszul, szép nyelvnek tartottam, de konkrétan semmi sem vezérelt – vallja be az „ezüstérmet" szerzett Falusi Mária. A megmérettetést nyerő Szeles Annamáriánál pedig akkor került képbe az olasz, amikor második nyelvet kellett választani: a francia helyett döntött mellette. A Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium végzősei a középiskola előtt nem is tanulták Dante nyelvét, inkább a némettel, illetve a szerbbel foglalkoztak. Már kilencedikes korukban igazolódott azonban, hgy sikeresen választottak: egy budapesti olasz fesztiválon taroltak az élőbeszéd kategóriában, a matekos Annamária nyert, az angolos Mária pedig harmadik lett.

Annamáriának (balról) és Máriának köszönhetően radnótis lett a dobogó
legfelső két foka az olasz OKTV-n. Fotó: Frank Yvette
– Nagyon sokat köszönhetünk felkészítő tanárunknak, Dobó Adriennek, hiszen rengeteget foglalkozott velünk, a saját lakásán is fogadott minket, hogy akár két-három órát is gyakoroljunk – meséli Annamária, hozzátéve: evidens volt, hogy induljanak a magyar középiskolások legrangosabb megmérettetésén. Ráadásul Mária angolból, Annamária pedig kémiából, fizikából és matematikából is rajthoz állt. Olaszból diadalmaskodtak is; ehhez három fordulóban kellett bizonyítaniuk, elsősorban nyelvérzéküket: először írásban, végül szóban.
– Tudtuk, hogy vannak állandóan előkerülő témák, ilyen a család, a környezetvédelem. Ilyet kaptam én is: a dohányzásról, annak káros hatásairól beszéltem – mondja Mária. Annamária a gyerekek számítógép-használatáról értekezett. Ugyanakkor a jövőben nem foglalkoznak majd behatóbban az olasszal.
– A nyelv eszköz, nem cél. Nem akarjuk veszni hagyni ezt a tudást, de másra koncentrálunk: én a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem villamosmérnök szakán tanulok tovább – tudjuk meg Annamáriától, Mária pedig a Szegedi Tudományegyetem orvosi karára felvételizett.
Sátorozás és Perugia a program
– A nyáron Perugiába megyek, még az első olasz fesztiválon nyertünkegy hónapos tanfolyamot. Még nem voltam Olaszországban – árulja el Falusi Mária, míg Szeles Annamáriáról megtudjuk: a magyar fesztiválok híve. Programjában tehát sátorozás és sütögetés szerepel, a barátokkal. |
| Érettségi 2008: könnyű volt a matek feladatsor
Munkatársunktól
2008.05.06. 06:54
Szeged - A szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium diákjai és tanárai szerint nem volt nehéz a 2008-as matek írásbeli. Az igazgató a biztonság kedvéért azért kikapcsoltatta a telefonvonalakat, megelőzve az esetleges bombariadót. Megoldás a delmagyar.hu-n!
Matekből középszinten angol, francia, horvát, német, olasz, orosz, román, spanyol, szerb és szlovák nyelven, emelt szinten angol, francia, német és szerb nyelven is tesznek érettségi vizsgát - közölte a szaktárca.
Néma telefonvonal a Radnótiban - bombariadótól tartottak
A bombariadó elekerülése miatt a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium telefonjai nem működtek kedden délelőtt a metek írásbeli ideje alatt. A középiskola tanári testülete azért döntött így, hogy megakadályozza az esetleges kiürítést. A tanárok mobiltelefonon kommunikáltak egymással - mondta el a delmagyar.hu-nak Gál Béla igazgató. A tanárok és a diákok szerint nem volt nehéz a matek érettségi.
A folytatáshoz kattintson ide |
| Makarónimaradékkal a Föld megmentéséért
R. Tóth Gábor
2008.03.30. 10:40
Szeged - Rövidesen hozzájárulhatnak a diákok a Föld energiakészleteinek megőrzéséhez, ha menzai ebédjük egy részét nemfogyasztják el – a maradékból ugyanis a szegedi Radnóti Miklós gimnázium két tanulójának szerkezete biogázt, majd hőenergiát termel.
– Bioerőművet modellezünk, azt vizsgáljuk, gazdaságos lenne-e menzai maradékokból biogázt termelni, majd ezt főzéshez, melegítéshez felhasználni – magyarázza Szebeni Áron, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 12. osztályos tanulója. Munkáját társával, Leprán Ádámmal együtt március elején komolyan elismerték: a Hlavay József országos környezettudományi diákkonferencián, Veszprémben első helyet szereztek, ugyanis a zsűri különösen érdekesnek és aktuálisnak tartotta kutatásukat.

Ádám (balról) és Áron biogázreaktora a kistelepüléseken lehet kifizetődő. Fotó: Frank Yvette
– Egy reaktorüvegbe ételmaradékot teszünk – magyarázza Áron, kezében tartva az egyliteres modellt. Ebbe 2-300 gramm fér – most még kísérleteznek csupán, a gyakorlatban tízszer, százszor ekkorában dolgozhatnak majd. – A maradékhoz baktériumokat adunk, ezek bontják le a szerves tápanyagokat. E baktériumok anaerob közeget kívánnak meg, ezért az üvegben maradó levegőt széndioxiddal fúvatjuk ki. A szerkezet tetejére csavart metánmérő és a hozzá kapcsolt vízkiszorításos rendszer méri, mennyi gáz termelődik – tudatja Áron.
Egyelőre még nem tudják, mekkora energiát nyerhetnének így, azt vizsgálták, gazdaságos lenne-e egyáltalán. – A Radnóti menzáján mindenképpen, de úgy hiszem, elsősorban kisebb településeken használhatnák a reaktort. Már tárgyalunk arról, hol próbálhatnánk ki – mondja Bán Sándor, a fiúk felkészítő tanára.
Ádám ás Áron momentán ketten viszik a projektet, de mivel utolsó évesek, két fiatalabb diáktársukat „betanítják". A radnótis „biogázprogram" egyébként lassan öt éve tart, ekkor alakult a természettudományos diákkör. Pályázati pénzből vették a szenzort, az eszközöket.
– A téma azért fontos, mert olyan gyakorlati környezetvédelmi problémára adhat megoldást, amely nyilvánvalóan fontos napjainkban. Ha jó felé viszik, akár szabadalomig is eljuthat a dolog – vetíti előre a fényesnek látszó jövőt Bán Sándor. A fiúk az ügy érdekében hetente egyszer-kétszer ülnek össze, ilyenkor 2-3 órán keresztül figyelnek, elemeznek. Diáktársaikat pedig lassan kezdhetik kapacitálni: hozzájárulhatnak a Föld energiakészleteinek megőrzéséhez, ha meghagyják a menzai makaróni egy részét. |
| Radnóti Tavaszi Kulturális Fesztivál
Munkatársunktól
2008.04.05. 04:00
Szeged - A szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium április 7-e és 10-e között első alkalommal rendezi meg a Radnóti Tavaszi Kulturális Fesztivál iskolai és városi művészeti seregszemléjét.
A programsorozat négy napján egy-egy művészeti ág kap helyet vendégelőadókkal, vendégdiákokkal és tanárokkal az iskolában. Hétfő a komoly- és könnyűzene, valamint a tánc napja. A vendég Pleskonics András, aki rocktörténeti előadást tart.
A kedd a filmé, Szabó András, a Széchenyi gimnázium művésztanára tart diaporáma előadást, Erdélyi Eszter, a Deák gimnázium tanára és diákjai filmes alkotásaikból adnak ízelítőt.
A szerda a színházé, Gyüdi Sándor, a szegedi teátrum megválasztott főigazgatója lesz a vendég, valamint a Délikert Népszínház gyermek színjátszói lépnek fel a radnótis produkciók mellett.
Április 10-én versünnepet tart az iskola A magyar költészet napja tiszteletére. Vendég: Fekete Gizi színművésznő és Olasz Sándor, a Tiszatáj főszerkesztője.
A szervezők a város valamennyi középiskolájának képviselőit meghívták, az ifjú költők is bemutatkozási lehetőséget kapnak: saját verseikből tarthatnak felolvasást. A programsorozattal szeretnék a szervezők a város középiskoláinak összefogását erősíteni. |
| Szerenádon végzős Radnótisokkal
R. Tóth Gábor
2008.04.30. 04:00
Szeged - Szerenáddal búcsúztak tanáraiktól a végzős középiskolások a hét elején Szegeden. Elkísértük az egyik radnótis osztályt: útjukon főszerep jutott egy kék Ikarusnak, egy gitárnak és az emésztést segítő Mátyás-víznek.
– Élj vele boldogan, áldásom rád! Én már távozom, ezt megúsztam szárazon – ritkán szűrődnek ki ilyesféle dallamok egy gimnázium udvaráról. Kivéve a szerenádok idejét: e hét elején Szegeden is elbúcsúztak tanáraiktól a végzős középiskolások. A Radnótiban is ezt tették hétfő este: az udvaron felsorakoztak az évfolyamok képviselői, hogy gitárral, énekszóval azokat a tanárokat is köszöntsék, akikhez a szerenádon nem jutnak el. Mi a hét tanárát köszöntő 12. D osztályt kísértük. – Jobb a biztos, nem akartunk elázni, ezért megyünk busszal – informált már menet közben a 35 tanuló egyike, Sutka Csilla, míg mellette bekapcsolt egy digitális kamera. Tulajdonosa pedig belekezdett: „Jó estét, hölgyeim és uraim, elindultunk" – kiderült, dokumentumfilmet forgat. Felszálltunk kék Ikarusunkra, amelyen csak a felirat nem stimmelt: egyáltalán nem „garázsmenet" indult az ifjúsági ház elől.
 |
| Virággal és fehérarany fülbevalóval köszöntötték osztályfőnöküket, Harangozó Juditot a 12. D-sek. Fotó: Miskolczi Róbert | – Kérjük, vigyázzanak, az ajtók záródnak – kiáltotta máris valaki, mások a jegyek és bérletek felől érdeklődtek. Indult a busz, Borzási Bence máris jelzett, leszállna. – Én mennék veled, de nem akarod – énekelték közben társai. Bence maradt. Közben Újszegedre értünk, az osztályfőnökhöz, Harangozó Judithoz. Gyulladt a gyertya az ablakban, pendült a gitár – Adányi Dániel az osztály külön bejáratú trubadúrja –, a végzősök pedig énekelni kezdték a Tábortűz című dalt. Amely csak szöveg tekintetében sikeredett két szólamúra – az első néhány ember pár sorral mondanivalójában is előrébb járt. Egy kutya is besegített a Traktor utcában: végig csaholt.
Ballagás, érettségi
Már szombaton is ballagtak a diákok Szeged két középfokú intézményéből, ma pedig 13 iskolában tesznek hasonlóképpen. Van, ahol csak szombaton csendül fel a Gaudeamus igitur, hétfőtől azonban mindenhol az érettségiké a főszerep: az írásbelik május 5. és 27. között zajlanak, június 5-étől 11-éig lesznek az emelt szintű, 16-ától 27-éig a középszintű szóbelik.
| A rövid ujjúban, egy szál ingben daloló fiatalok a Közeli helyeken szövegébe is belecsaptak. „Itt ül az idő a nyakamon" – utaltak finoman az érettségire. – Az a helyzet, hogy eltelt négy év – indokolta jövetelüket a bebocsáttatás után Németh Bálint, majd átnyújtotta osztályfőnöküknek ajándékukat: virágot és egy pár fehérarany fülbevalót. Viszonzásul útravalót kaptak Harangozó Judittól: „most már fejben kell ott lenni". Mint mindenki ezen az estén, ő is dalban mondta el érzéseit – Ákos egyik számát idézve fogalmazott: „tényleg vadak és jók voltatok". Eközben kiderült a szerenádok néhány nagy tanulsága: a kaja közelében kell ülni és fényképalbumot nézegetni. És C-vitamint vinni az útra. Amelyen később előkerült egy beazonosíthatatlan folyadék is – csak miután a tudósító belekortyolt, tudta meg: február óta nem nyitották ki üvegét. Bukéját mégsem ez adta: néhány tréfás kedvű lány emésztést segítő Mátyás-víz hozzáadásával készített belőle gyorsító koktélt. Szerencsére nem fejtette ki jelen esetben kevésbé jótékony hatását. Így hajnali négyig zavartalanul folyhatott – a szerenád. |
| DEO-ezüst a fekvenyomók felnőtt csapatbajnokságán
Munkatársunktól
2007.12.01. 04:00
Szegeden, a Radnóti Miklós gimnázium sportcsarnokában rendezték meg a fekvenyomók felnőtt csapatbajnokságát.
A házigazda DEO (Ducsai Erőemelő Oskolája) női csapata (Makai Éva, Bakos Bettina, Nagypál Krisztina, Rizán Katalin, Mezei Tímea, Balogh Anita, Magyar Tímea, Kovács Vivien) a második, míg a férfigárda (Ördögh Dániel, Bíró Tamás, Bazsó Roland, Dudoma Attila, Szőke Péter, Baksa Balázs, Fazekas Attila) a negyedik helyen végzett. A szereplés egyáltalán nem jelentett csalódást Ducsai Géza klubedzőnek, aki a torna legeredményesebb trénerének bizonyult. A klub Európa-bajnoka, Nagypál Krisztina (52 kg) ismét remek produkcióval rukkolt elő, 112,5-ről 117,5-re javította a súlycsoport országos csúcsát, és az abszolút értékelést tekintve a nőknél ő lett legjobb, a bajnokok bajnoka.
– Nagyon elégedett vagyok, a gyerekeim, amit lehetett, kihozták ebből a versenyből. Az is nagy öröm, hogy megnyertük az éves összetett pontversenyt, a Magyar Köztársaság Kupát – értékelt Ducsai Géza, akinek a szervezőmunkáját több magánszemély segítette felajánlásaival, adományaival. |
| Legjobbak a megyében: Radnóti, Kőrösy, Tömörkény
Újszászi Ilona
2007.11.28. 18:52
Szeged - Topon a Radnóti: a tudományegyetemekre
felvételt nyertek száma alapján országos második, az elmúlt húsz év
versenyeredményei szerint a harmadik. A továbbtanulóknak ajánlják:
sokféle szempont alapján kell összevetni a középiskolák
teljesítményét.
A szegedi középiskolák
vezetik a megyei toplistát, ha a felvételi eredmény alapján vetjük
össze a gimnáziumokat, a szakközépiskolákat és a vegyes
középiskolákat. Az elmúlt öt év alapján, de a 2006-ban felvételt
nyertek száma szerint is dobogós a szegedi Radnóti és a Ságvári,
valamint a vásárhelyi Bethlen gimnázium; a szegedi Kõrösy és a Déri,
továbbá a vásárhelyi Gregus szakközépiskola. Ugyanakkor a vegyes
szakközépiskolák közül a közel- és a távolabbi múltban is a szegedi
Tömörkényé az arany-, és a csongrádi Batsányié az ezüstérem; a
bronzon osztozik a tavaly jeleskedõ szegedi Kossuth Zsuzsa, illetve
az elmúlt öt évben jól teljesítõ szegedi Gábor Dénes gimnázium és
szakközépiskola. 
Lépcsőház a Radnótiban. A csúcson vannak. Fotó: Miskolczi Róbert
– A szakma szerint nincs egyetlen átfogó középiskolai
rangsor – jelenti ki Neuwirth Gábor. Az Oktatás- és
Kutatásfejlesztő Intézet által most közreadott mutatókat felvonultató
vizsgálat irányítója sorolja, hogy – többek között – a
kétszintű érettségi vizsga 11 tantárgya alapján, a
nyelvvizsgaeredmények, sőt a szociokulturális jellemzők alapján is
rangsorolják a középiskolákat.
Az országos listán a csúcson a
budapesti Fazekas gimnázium áll: a 12. osztályosoknak tavaly 98,4
(míg az elmúlt öt év eredményei alapján 97,5) százaléka nyert
felvételt valamely hazai felsőoktatási intézménybe. E listán a múlt
évi 85,6 (ötéves: 90,0) arányával a legjobb Csongrád megyei iskola, a
Radnóti – 9. helyezett. Ugyanakkor ha a tudományegyetemekre
felvételt nyert diákok adatait nézzük, akkor a szegedi gimnázium
országos ezüstérmes, az elmúlt húsz év tanulmányi versenyei és
felvételijei alapján pedig bronzérmes.
A tudás csúcsai
– Érdemes tanulni a
diáknak. Tanáraink évek óta kiemelkedő munkát végeznek –
fogalmazta meg a minap közzétett középiskolai mutatókból levonható
következtetést Gál Béla. A szegedi Radnóti gimnázium igazgatója
fontosnak tartja a kompetenciaeredményeket, a tehetségnevelést. A 72
százalékos teljesítménnyel bejutó diákok érettségi teljesítménye a
múlt évben több mint 90 százalékos volt, vagyis a Radnótiban magas,
20 százalék a hozzáadott érték.
 |
| Ericsson-díj szegedi tanároknak
2007.11.13. 20:53
Szeged - Az Ericsson Magyarország Kft. idén
kilencedik alkalommal adta át a középiskolai matematika- és
fizikatanárok elismerésére alapított Ericsson-díjakat. Az országban
12 pedagógus kapott díjat, közülük hárman szegediek.
Az Ericsson Magyarország Kft. idén kilencedik
alkalommal adta át a középiskolai matematika- és fizikatanárok
elismerésére alapított Ericsson-díjakat. Az országban 12 pedagógus
kapott díjat, közülük hárman szegediek: Horváthné Fazekas Erika (SZTE
Gyakorló Általános Iskola), Mező Tamás és Schultz János (Radnóti
Miklós Kísérleti Gimnázium).
Azoknak a tanároknak a munkáját
értékelte a bírálóbizottság, akiknek a tanítványai kiemelkedő
teljesítményt értek el tanulmányi versenyeken, vagy akik a legtöbbet
tették annak érdekében, hogy tanítványaikkal megszerettessék a
matematikát és a fizikát.
|
| Űrkutató radnótisok
Kancsár Tímea
2007.10.24.
Szeged - A szegedi Radnóti Miklós Kísérleti
Gimnázium három diákja jól eligazodik az űrkutatásban. A gimnázium
háromfős Splendor (Csillagfény) névre keresztelt csapata a Magyar
Asztronautikai Társaság, az űrkorszak kezdetének 50. évfordulóján
rendezett vetélkedőjén vett részt.
A döntőt múlt hét szombaton Budapesten tartották. A
versenyző csapatokat „űrszakemberekből" álló zsűri, többek
közt az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan értékelte. A radnótisok
a második helyen végeztek. Fantasztikus teljesítményük legnagyobb
jutalma: egy németországi űrkutatási intézménybe látogathatnak el. A
tizenöt éves Bernátsky Regina és Szebenyi Csilla biológia szakos
tanulók elmondták, régóta érdekli őket az űrkutatással kapcsolatos
titokzatos kérdések. A csapat harmadik tagja, a kémia szakos, 16 éves
Németh Dávid a verseny során szerzett élményei miatt szerette meg ezt
a varázslatos világot.
A szegedi gimnazisták a régi nagy
Magyarország területéről nevező 107 csapat közül jutottak tovább –
az első két internetes forduló után – a döntőbe, ahol már csak
három fővárosi, egy vegyes, egy szegedi és egy miskolci csapat
versengett. A fiatalok szakmai segítője, a földrajz–matematika
szakos Drevenka István tanár úr büszke sikeres diákjaira. A döntőben
tizenegy űrkutatással kapcsolatos szituációs, elméleti, technikai
feladat közül a legnagyobb sikert a Föld körüli pályán keringő makett
űrállomással érték el.
|
| Kuriózumnak számít az orosztanulás
2007.10.15.
Szeged - Két gimnáziumban tanulnak oroszul Csongrád megyében. A
szegedi Ságváriban és a Radnótiban összesen negyvenhárom diák
szeretné elsajátítatni az orosz nyelvet. 18 éve nem kötelező oroszul
tanulni a diákoknak hazánkban.
Az orosz nyelv kötelező tanítása
tizennyolc évvel ezelőtt megszűnt hazánkban. Második idegen nyelvként
ugyan választható volt, de sokáig senki nem akart oroszul tanulni.
Tavaly Csongrád megyében csak a szegedi Ságvári gimnáziumban
tanították az oroszt. Józsáné Mocsai Andrea igazgatóhelyettes
elmondta, az iskola történetében csak néhány évfolyamon nem tudtak
oroszul tanuló csoportot indítani. Jelenleg a négy évfolyamon
összesen huszonkilencen tanulnak. Az egyetem gyakorló gimnáziumában,
a Ságváriban orosz tanulócsoportot azért kellett mindig is indítani,
hogy a tanárjelölteknek legyen hol gyakorolniuk.
Az önkormányzat oktatási irodáján, Szebenyiné Csóka Beáta
statisztikai és pályázati referenstől megtudtuk, Szegeden az idén a
Radnóti gimnáziumban is indult tizennégy tanulóval egy oroszos
csoport. Gál Béla igazgató tájékoztatása szerint az elmúlt tizennyolc
évben ötnél többen soha nem akartak oroszul tanulni az iskolában. Egy
rendelet szerint tíz fő alatt nem indíthatnak csoportot.
–
Az idén meglepően sokan jelentkeztek oroszra. A matematika tagozatról
hatan, míg a matematika–fizikások és a biológusok közül
négyen-négyen választották az orosz nyelvet – mondta az
igazgató. A kilencedikes Éberhardt Gábor az első tizenöt óra után úgy
gondolja, nem nehéz elsajátítatni ezt a nyelvet. A biológia–kémia
szakra járó diák szerint az orosz tudósok mindig is a világ
élmezőnyébe tartoztak. Ha megtanul oroszul, akkor a tudományos
publikációkat első kézből olvashatja.
Az oroszos csoport
tanára, Fényes Gertrúd tizenhat éve végzett az egyetemen orosz–német
szakon, de eddig csak németet tanított. Május óta intenzíven készült
az orosz nyelv tanítására.
– Egy baj van: a modern
nyelvoktatáshoz nincsenek meg oroszul az anyagok. Jelenleg egy
tankönyvük van a gyerekeknek, ami most még elegendő, hiszen a cirill
betűk írását és olvasását sajátítják el. Négy év alatt viszont
eljuthatnak a középfokú nyelvvizsgáig – magyarázta a tanárnő.
Hozzátette: a diákok egzotikumnak tartják az orosz nyelvet, sokan
szeretnének eljutni orosz nyelvterületre. Nem utolsó sorban azt is
látják: az orosz gazdaság egyre meghatározóbb a világon, de egyre
kevesebben beszélik a nyelvüket. Hasonló gondolkodású diákok kevesen
vannak, a megyében ugyanis a többi középiskolában nincs orosztanítás.
A makói József Attila nyolcosztályos gimnáziumban két tanuló második
nyelvként, egyéni beosztásban sajátítja el az oroszt.
|
| Gergely káprázatos logikája
Cs. Gát László
2007.03.26.
A szegedi Radnóti gimnázium zsenije, Szűcs Gergely
az utóbbi két évben fizikából, matematikából és kémiából is első lett
a tanulmányi versenyen. Legutóbb a XVI. nemzetközi magyar
matematikaversenyen kápráztatta el a zsűrit képességével. A 16 éves
fiú csak néha tanul: az órákon mindent elsajátít.
Megilletődött kissrác
lépett be a szegedi Radnóti Miklós gimnázium igazgatói irodájába. Jól
hallhatta Gál Béla igazgató utolsó mondatát: „Gergő agya
szemvillanás alatt mindent befogad. Kevés ilyen gyerek van még a
Radnótiban is." A 10. osztályos Szűcs Gergely elmosolyogta
magát, és azt mondta, két kezén meg tudná számolni, hányszor vette
elő otthon valamelyik tankönyvét. Ennek ellenére mindenből mindent
tud, és sorra nyeri a versenyeket. Legutóbb a XVI. nemzetközi magyar
matematikaversenyen alakított hatalmasat. A 240 fős mezőnyből ő ért
el legjobb eredményt: 98 százalékos teljesítménnyel lett első díjas.
Csak egy banális számolási hibát vétett. És mint kiderült a
beszélgetés közben, nem is ez az eredmény volt a szenzáció. Gergő
ugyanis másfél óra alatt kivégezte a hat feladatot, amelyre egyébként
négy óra gondolkodási idő volt. Ráadásul pillantok alatt rájött, hogy
a nemzetközi zsűri az egyik feladatot rosszul tűzte ki, vagyis a
bizonyítandó állítás nem volt igaz.
– Ilyen baki nem
szokott előfordulni, ezért eléggé ideges voltam. Írtam gyorsan egy
ellenpéldát, és azon elmélkedtem, hogyan hibázhatott a feladat
kitűzője – mesélte Gergő, aki először megoldotta fejben az
összes feladatot, és ahogy magyarázta, néha felskiccelt néhány
ábrát. A matematika tagozatos fiú óriási tehetség: amilyen
versenyen eddig elindult, azt mind megnyerte. Legyen az országos
fizika, kémia, matematika vagy földrajz tanulmányi verseny.
|
Matematikus
rockbanda
Szűcs Gergely iskola után általában chatel
barátaival, honlapot fejleszt és próbál hattagú zenekarával, a
Tesseracttal. A négydimenziós kockáról elnevezett együttes
klasszikus rockot játszik és minden bandatag matematikus. Gergő a
zenekar egyik gitárosa, zenét szerez és szövegeket is ír. A
matematikuskörökből ő sem lóg ki, hiszen nagyon szereti a
művészeteket.
|
– Az idén az osztályfőnök már csak három versenyen
engedett indulni, mert többnek a döntője egybeesik – mondta a
fiú, akinek szülei vegyészek az egyetemen, és a nővére az
orvosegyetemen tanul. Volt tehát kitől örökölni kiváló képességeit.
Gergő a legjobban a matematikát kedveli, és szülei példáját látva
abban biztos, hogy kémikus nem szeretne lenni. –
Elméleti matematikával szeretnék foglalkozni, mert ezt élvezem, és ez
a tudományág érdekel a legjobban – jelentette ki a zseniális 16
éves fiú, aki azt vallja: azok a legszebb ötletek, amelyek a
legtávolabbi területeket kapcsolják össze. Ilyen „ötletgyáros"
gondolkodó volt Gergő példaképe, a 18. század nagy svájci
matematikusa, Leonhard Euler. – Nincs olyan
matematikaóra, hogy Mike János tanár úr ne idézné Eulert. Egyébként
van egy legenda is: a komoly matematikaversenyekre készülőknek
általában azt szokták utolsó jó tanácsként mondani a tanárok: „fiam,
ha végképp nem boldogulsz egy bizonyítással, akkor hivatkozz
Eulerre." Általában a tipp be szokott jönni – nevetett
Gergő, a Radnóti zsenije.

Tanár és tanítványa: Ábrahám Gábor és Szűcs Gergely. Fotó: Karnok Csaba |
| A radnótisok megint nyertek természettudományokban
Cs. Gát László
2007.10.02.
Szeged - Taroltak a radnótis diákok az országos
természetismereti versenyen. Az első és a második helyet is a szegedi
gimnázium csapata szerezte meg. A huszonnégy évre visszatekintő
vetélkedésben összesítésben is a Radnóti gimnazistái a legjobbak.
Ismét arattak a
szegedi Radnóti gimnázium diákjai a legéletszerűbb tanulmányi
versenyen. A Bugát Pál természetismereti vetélkedésen az első, a
második és a kilencedik helyet is radnótis csapat szerezte meg.
|
Jancsó
Miklós is felfigyelt
Remek radnótis siker született a
kémiai nemzetközi diákolimpián. Sárkány Lőrinc – aki a
természetismereti verseny győztes csapatának is tagja volt –
a moszkvai megmérettetésen ezüstérmes lett. Négy éve rendeznek
mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgyból országos középiskolai
versenyt. Az idein a gimnázium Arany Dániel tehetséggondozó
osztályának tanulója, Turi Dániel a harmadik helyet szerezte meg,
míg Lucz István filmje különdíjat kapott. Békési Eszter felkészítő
tanár elmondta, a két tanuló alkotásaira egy korábbi
filmfesztiválon a Kossuth-díjas filmrendező, Jancsó Miklós is
felfigyelt.
|
A huszonnégy év alatt a versenynek hagyományai alakultak ki.
Az évente több ezer diákot megmozgató vetélkedő célja, hogy a
természet jelenségeit komplex módon láttatva segítse elő a diákok
tanulását, szolgálja a tehetségkutatást, a tehetséggondozást és nem
utolsó sorban a kiemelkedő tudással rendelkező fiatalok elismerését –
hallottuk Bán Sándortól, a gimnázium biológia–kémia szakos
tanárától, aki összefogta a szegedi gimnázium tanulóit és azt a
tizenöt tanárt, akik felkészítették a diákokat. Mivel
középiskolánként csak öt csapat indulhat az országos versenyen, ezért
a Radnótiban előselejtezőt kell minden évben rendezni. Ezen dől el,
hogy kik indulhatnak a legjobbak között. Huszonegy éve a szervezők
éppen a radnótisok miatt limitálták a csapatok indulását. Akkor több
mint húsz együttes indult ebből az iskolából. – A
legjobb tizenhatba 14 radnótis csapat került be 1986-ban. Az ideihez
hasonló sikert akkor értünk el – nosztalgiázott Gál Béla
igazgató. Hozzátette: a huszonnégy éves összesítésben is a Radnóti a
legjobb a természetismereti vetélkedésben. Ebben az évben a
Farkas Tamás, Leprán Ádám, Sárkány Lőrinc trió bizonyult a
legjobbnak, az Albert Zsófia, Kószó Bence, Papp Csaba hármas
előtt. – Napjaink fontos problémái, természettudományos
feladatai sohasem külön fizikai, biológiai, kémiai vagy földrajzi
problémaként jelentkeznek, hanem az előbbi folyamatok egymásra
hatásaként jönnek létre – emelte ki Farkas Tamás és Leprán
Ádám. Felkészítő tanáruk, Bán Sándor hangsúlyozta: – Európához
való felzárkózásunk egyik lényeges eleme az, hogy a felnövekvő
nemzedék modern ismeretekkel, gondolkodásmóddal rendelkezzen. Az
eléjük kerülő komplex problémák megoldásával meg tudjanak
birkózni. A Radnóti tagozatos osztályaiban az erre való
felkészülést a magasabb óraszámmal és a szakkörökkel biztosítják. Nem
véletlen: a szegedi orvoskar évfolyamainak negyede a Radnótiban
érettségizett.
 A sikeres csapat két tagja, Leprán Ádám, Farkas Tamás
és tanáruk, Bán Sándor
|
| A legnépszerűbb középiskolai képzések
Cs. Gát László
2006.10.18.
Csongrád megyében több mint hatezer középiskolai
férőhely várja a nyolcadikosokat. Idén a szegedi Radnóti Miklós
gimnázium normál osztályába volt a legnagyobb a túljelentkezés. A
gimnáziumok népszerűségétől néhány százalékkal maradnak el a
szakközépiskolák, a szakiskolák viszont kevésbé keresettek.
Az ötvennégy Csongrád megyei középiskola közül a szegedi
Radnóti Miklós gimnázium normál, négy évfolyamos osztályába volt a
legnagyobb túljelentkezés. A tizenhét helyre 316-an jelentkeztek, ami
több mint tizennyolcszoros túljelentkezést jelent. A Deák gimnázium
sem panaszkodhat, hiszen a hatvanhat helyre 709-en adták be felvételi
lapjukat. A gimnáziumok legnépszerűbb osztálytípusainak ranglistáján
az első négy helyen szegedi iskola áll, és csak a lista ötödik
helyére kerülhetett be a szentesi Horváth Mihály Gimnázium. Egy
kivétellel mindenhol a normál osztályok a legnépszerűbbek. Egyedül
csak a Tömörkény gimnázium angolosztálya tudott ebbe az ötös fogatba
bekerülni. Feltűnő lehet, hogy Szeged egyik legmenőbb középiskolája
nincs a rangsorban. Ez annak tudható be, hogy az egyetemi gyakorló
gimnáziumban normál osztály nem indult az idén. Ebben a
középiskolában általában 4-6-szoros volt a különböző szakokon a
túljelentkezés. Tehát a Ságváriban sem panaszkodhatnak. A
középiskolák között minden évben óriási a harc az általános iskolát
végzett tanulókért. Egyes középfokú intézményeknek lét kérdés, hogy
legyen tanulójuk, mások viszont nem győzik visszautasítani a
jelentkezőket. A szakközépiskolák között azok az intézmények a
legnépszerűbbek, ahol informatikát – a szegedi Vedres és Gábor
Dénes – vagy vendéglátó-ipari és idegenforgalmi ismereteket –
szegedi Krúdy – oktatnak. Annak, hogy a szegedi Móra Ferenc
Szakközépiskola vezeti ezt a listát, az az oka, hogy indítanak egy
olyan osztályt is, ahol több szak tanulóit vonják össze. Ha
összevetjük a gimnáziumokat és a szakközépiskolákat, kiderül: a
gimnáziumok a népszerűbbek. A gimnáziumokba erre a
tanévre a diákok 42 százaléka jelentkezett, míg szakközépiskolába a
tanulók 38 százaléka adta be jelentkezési lapját.
Pálfalvi
Zsolt, az OKÉV Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának vezetője
szerint ez nem meglepetés, hiszen a rendszerváltás óta a fent
említett arány tapasztalható. A '80-as évek végén a gimnáziumokba a
tanulók 20-25 százaléka jelentkezett, és nagyon sokan a nyolc osztály
elvégzése után már szakmát tanultak. Jelenleg szakiskolába a tanulók
mindössze 20 százaléka jelentkezik. Ennek egyik oka, hogy a szülők és
a diákok nem akarnak tizennégy évesen szakmát választani, mert nem
tudják, hogy milyen szakmában tudnak majd elhelyezkedni. Az adatokból
is látszik, hogy míg a gimnáziumokba tízszeres és e feletti a
túljelentkezés, addig a szakiskolákba átlagban háromszoros.
Természetesen vannak sztárszakmák: ilyen a vendéglátóipar és
idegenforgalom. A szegedi Krúdy kétéves szakiskolájába ugyanolyan
sokan – több mint kilencszeres volt a túljelentkezés –
adták be felvételi igényüket, mint a négyéves szakközépiskolai
képzésre. Ugyanígy az átlagnál kétszer többen jelentkeztek a szegedi
Móra gépész szakmacsoportjába is. |
| Egyedülálló radnótis siker a diákolimpián
Cs. Gát László
2006.09.30.
A szegedi Radnóti gimnázium három diákja kitűnően
szerepelt a Nemzetközi Diákolimpián. Matematikából, kémiából és
informatikából szereztek dobogós helyezéseket. Ilyen sikert
egyugyanazon évben vidéki középiskola még nem ért el. Jankó Zsuzsa és
Kormányos Balázs már egyetemen tanul, míg Sárkány Lőrinc most végzi a
negyediket a középiskolában.
|

|
|
A sikercsapat: Ábrahám Ferenc,
Kormányos Balázs, Schultz János, Bán Sándor, Sárkány Lőrinc és
Mike János. Elfoglaltsága miatt a képről hiányzik Jankó Zsuzsa és
Kovács Zoltán Fotó: Karnok Csaba
|
A szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium három tanulója
is érmes helyezést ért el a Nemzetközi Diákolimpián. Ilyen
eredménnyel egyetlen vidéki középiskola sem büszkélkedhet.
Matematikából Jankó Zsuzsa, informatikából pedig Kormányos Balázs
vehetett át második díjat. Kémiából Sárkány Lőrinc bronzérmes lett.
Minden tantárgyi vetélkedésen nyolcvan ország legjobb négy tanulója
vehetett részt. A magyarok egy hetes, többfordulós válogatók és
felkészítés után versenyeztek. – Az ázsiai országokban
ez úgy történik, hogy a legtehetségesebbnek tartott 12–14 éves
diákokat összeválogatják, és hat éven keresztül egyetemi oktatók
tanítják és tréningezik őket – meséli Balázs. –
Óriási a bizonyítási vágy és a versenyszellem a kínaiakban,
tajvaniakban. Nekik hatalmas presztízst jelent a jó szereplés –
teszi hozzá Lőrinc. Az informatikusok Mexikóban, a kémikusok
Dél-Koreában, míg a matematikusok Szlovéniában vetélkedtek. A diákok
egy-két hetet töltöttek el a versenyek helyszínén, ahol a vendéglátók
a legjobb körülményeket biztosítják. A versenyek általában két nap
alatt lezajlanak. A szervezők a többi napon kulturális programokkal
és nevezetességek látogatásával halmozzák el a világ minden tájáról
érkező tanulókat. Sárkány Lőrinc azt mondja, Dél-Koreában már szinte
túlzásba vitték a kirándulásokat, egy perc szabadidejük nem
volt. Felkészítő tanára, Bán Sándor – aki 1987-ben
szintén olimpikon volt – úgy gondolja, a gyerekek fejlődése
szempontjából meghatározó élmény egy diákolimpia. – Egy
ilyen verseny után napi tudásban a felkészítő tanárokat is megelőzik
a gyerekek – vallja be a tanár úr. Abban a felkészítő
tanárokkal megegyezünk, hogy a gyerekek zsenik, de ez nem minden.
Schultz János és Mike János matematikatanárok megjegyzik: –
Ilyen eredményeket csak tehetséggel nem lehet elérni. A siker mögött
hatalmas munka van. A tanulók rengeteget dolgoznak egyénileg –
mondják a pedagógusok. Gál Béla igazgató hozzáteszi: a Radnótiban a
19 éves matematika tagozat bizonyított, és jövőre már nemcsak a hat
osztályosok számára indítják, hanem a négyosztályosok is kiemelten
tanulhatják a matekot, fizikát és az informatikát. Az
informatikus tanárok, Ábrahám Ferenc és Kovács Zoltán szerint olyan
tehetséges és szorgalmas gyerek, mint Kormányos Balázs, jó ha egy
adódik egy tanár életében. Ezért még nagyobb kuriózum a már az ELTE-n
matematikus szakon tanuló Jankó Zsuzsa teljesítménye, aki egymásután
kétszer is második díjat nyert a Nemzetközi Diákolimpián. Balázs
is egyetemista, ő a műszaki egyetem villamosmérnöki karán az
informatikusi szakon folytatja tanulmányait. A negyedikes gimis
Sárkány Lőrinc viszont még nem tudja, hogy érettségi után hol tanul
tovább. Orvos nem szeretne lenni, de biztosan olyan szakmát választ,
ami a kémiához, fizikához vagy a matematikához kapcsolódik. Ezeknek a
gyerekeknek soha nem volt olyan téma az érettségi, mint másoknak: ők
az eredményeikkel bebiztosították az emelt szintű jeles osztályzatot.
Legalább egy idegen nyelven kitűnően beszélnek, ami későbbi
tudományos munkájukat is megalapozza.
|
|
|
|
|
|
Üzenőfal
Oldal adatok
Az oldal indult:









Optimális megjelenés: 1024x768 @ Mozilla Firefox
|